ABK.hu

ABK Biztosítási Portál

enEnglish

Érvényes kötelező biztosítás

Mivel a gépjárművezetés fokozott veszéllyel járó tevékenység, ezért érvényes felelősségbiztosítás nélkül nem lehet a forgalomban részt venni, az szabálysértésnek minősül. Kisebb probléma, hogy a nem biztosított üzembentartónak a szabálysértési bírság mellett a biztosítási díjjal nem fedezett időszakra vonatkozó díjtartozást egy összegben kell kifizetni. Az igazán nehéz helyzet egy esetleges személyi sérüléssel, illetve jelentős anyagi kárral járó baleset esetén következik be, amikor felelősségbiztosítás hiányában a károkozó köteles az okozott kárt megtéríteni.

Biztosítás igazolása

Biztosítási szerződés megkötését a biztosítási kötvény vagy a biztosító által kiállított - a Rendelet 2. sz. függeléke szerinti - igazolólap, a folyamatos hatályban tartását, pedig a díjfizetési időszakra (félév, negyedév, stb.) vonatkozó készpénz átutalási bizonylat ("sárga csekk") vagy igazoló bizonylat bizonyítja. Ezeket a gépjárművezetőnek magánál kell tartania, a jogszabályban meghatározott esetben pedig be kell mutatnia.

Biztosítás megkötése

Új gépjármű esetén a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést a gépjármű megvásárlását követően haladéktalanul meg kell kötni. A felelősségbiztosítási szerződés megkötéséig a biztosító előzetes fedezetigazolást ad ki, annak érdekében, hogy a gépjárművet forgalomba helyezhessék. Az előzetes fedezetigazolás a biztosító részéről előzetes kockázatviselés elfogadásának minősül, de az üzemben tartó a kiadását követő 30 napon belül köteles felelősségbiztosítást kötni, mégpedig az igazolást kibocsátó biztosítóval.

Új felelősségbiztosítás szerződés megkötésekor nyilatkozni kell arról, hogy az üzembentartó a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási rendszerbe új belépő-e vagy volt már azonos gépjármű kategóriában biztosítása más biztosítónál. Új belépő az, akinek két éven belül nem volt másik felelősségbiztosítási szerződése.

Használt gépjármű tulajdonosának változásakor az új tulajdonos/üzemben tartó a szerzést követően a biztosítási év során is bármely biztosítónál köthet új felelősségbiztosítást a tulajdonváltozást igazoló dokumentumok bemutatásával. Amennyiben csak az üzemben tartó személye változik a tulajdonosé nem, biztosítót - a főszabályoknak megfelelően - csak a következő biztosítási év kezdetére lehet váltani.

Díjnemfizetés

A biztosítási díj esedékességétől számított harmincadik nap elteltével a szerződés megszűnik, ha addig a hátralékos díjat nem fizették meg, és a biztosított halasztást nem kapott, illetőleg a biztosító a díjkövetelést bírósági úton nem érvényesítette.

Amennyiben a biztosított a biztosító felszólítása ellenére nem tesz eleget kötelezettségének, a gépjármű felelősségbiztosítási rendszer központi nyilvántartó irodája az üzemben tartó lakóhelye, székhelye szerinti illetékes jegyző útján kezdeményezi a gépjármű forgalomból történő kivonását. A kivonásra akkor kerülhet sor, ha a jegyző felhívására az üzemben tartó nem igazolja a biztosítási szerződés fennállását.

Amennyiben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás a biztosítási év során azért szűnik meg, mert az üzemben tartó nem tett eleget díjfizetési kötelezettségének új felelősségbiztosítást azonos évre csak annál a biztosítónál köthet, ahol a szerződése év közben megszűnt, és a díjjal nem fedezett időszakot ilyenkor visszamenőleg, egy összegben kell kifizetni. A díjtartozás legfeljebb a tárgyévet megelőző év január 1-től követelhető.

Egyéb megszűnés

A díjnemfizetésen kívül biztosítási szerződés megszűnésének egyéb módjai: az érdekmúlás, illetőleg a határozatlan időre szóló szerződés felmondása.

Forrás: PSZÁF

Kapcsolódó információk

ABK Biztosítási Portál 1507 Budapest, Pf. 93. Tel: 06 1 610 1578 Fax: 06 1 999 5020